Octavian Horses *summer

Főoldal

Meleg

2013.06.19. 18:29, Fruzsi

Bár gondolom ti is tapasztaljátok mennyire meleg van. Alig kapni még levegőt is, szörnyen utálom a meleget. Legszívesebben olyan helyen élnék ahol 25 °C fölé nem megy a hőmérséklet. Na de hiába panaszkodok ,hiszen úgyse lesz jobb. Szerencsésen túléltem az informatika érettségit is, a többi majd jöhet jövőre. Amit biztos nem fogok utolsó pillanatokra hagyni, hiszen most is nagyon paráztam, de szerencsére jó tételt húztam (böngészők ismertetése). Szóval ezen is túlestem és most már kezdődhet a szünetem. :) Egyre többet gondolkodom ,hogy átalakítom az oldalt, hogy nem gportalos lesz hanem valami más tárhelyen lesz, de elég sok munka úgy hogy még csak gondolkodóban van az ötlet. Meg egy két akadályba is ütköznék közben.. Nagyon kevesen neveztek a versenyre, pedig azt hittem ,hogy ennél többen fogtok. Na de sebaj, bár így nem tudom meddig fog elhúzódni.

Verseny & új stílus

2013.06.05. 17:10, Fruzsi

Sajnos túlságosan hamar is megunom az oldal kinézetét, bármennyire is tetszik.   Szinte már egy hét után olyan mintha hetek óta fent lenne..a design. De nem baj, hiszen múltkor készítettem ezt a kék design-t és nagyon tetszik most ez is a szürkével párosítva. Ezenkívül új versenyt írtam ki, mivel a küllemversenynek vége lett. Utólag is gratulálok a nyerteseknek és akik pedig nem értek el helyezést, semmi esetre se keseredjenek el. Az új verseny egy díjugrató verseny, amihez hozzá tartozik a küllemverseny is, amin minden nevező átesik, külön nem lehet rá nevezni és majd az eredménybe ez is bele fog számítani. Amiről kaptok majd kiírást, hogy érthetőek legyenek. :)

Számláló

2013.05.31. 14:03, Fruzsi
Egyre többen az oldalon

Egyre többen járnak az oldalra, mivel intézkedtem egy kicsit. Nagyon örülök ,hogy sikerült és ,hogy tegnap is 100 fölé ment a mutató. :D Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért.. Szóval szeretnék mindenkit üdvözölni is. Íme itt van, lefényképeztem a tegnapi látogatottságot. Mégegyszer nagyon szépen köszönöm.

Frissítés

2013.05.28. 17:46, Fruzsi
Új kinézet

Meguntam az előző kinézetet, így készítettem egy újat.. bár nem teljesen vagyok benne biztos ,hogy nekem tetszik. Amikor elkezdtem csinálni akkor még tetszett de most már egyre inkább változtatnék rajta.. lehet hogy az lesz. Domcs személyében megjött az első design rendelő.. neki csináltam az első rendelésre készült design-t. Frissítgetem a startlistát is ahogy neveztek, csak bátran csak bátran ,hogy minél hamarabb megtudjam írni az eredményeket. További szép napot.

Nyitás

2013.05.22. 19:20, Fruzsi
Ismét megnyitja kapuit az Octavian Horses

Hivatalosan is megnyitotta kapuit az Otcavian Horses, az érdeklődök előtt. Saját lovaimat nevelem itt, illetve versenyeket rendezek számotokra. Szeretettel várok minden érdeklődöt. Majd idővel az extrák menüben, rendelhettek tőlem design-t ill. lesz egy két plusz dolog.  A dizit saját magam csináltam. Bár nem mostanában, már elég régen.. de mivel még mindig tetszik ezért úgy gondoltam hasznát veszem. Új verseny is indult az oldal nyitásának tiszteletére. Jelentkezzetek minnél többen. :D

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Hírek
Friss: 2013. június 25. Fruzsi  
Új design-t készítettem az oldalra. Nekem nagyon tetszik, nyárias lett.. illetve imádom a színeit. Nem olyan túl erőteljesek. Sajnos más nem nagyon történt mostanában. Végre nyári szünet van, mindenkinek kellemes pihenést kívánok.
Böngésző: Google Chrome
 
Navigáció
 
Barátok


   

  

Jelentkezni a chateben lehet!

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2009-06-30
 

OCTAVIAN HORSES
wwww.octavian-horses.gportal.hu
copyright  2013


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.